A cica-oroszlán barátság

Haris Mária: A cica-oroszlán barátság

Egyszer volt, hol nem volt, valahol a tengeren túl, élt egy kiscica, akit Balunak hívtak. Igen, Balunak, mint a kapitányt egy másik mesében. Piszkálták is sokat cicakörökben a neve miatt, de ő ügyet sem vetett rá, büszkén sétált fel s alá a városban cicákat és medvéket megszégyenítő módra.
A városban épp egy vándorcirkusz tanyázott. Balu elhatározta, hogy most végre közelről is megnézi a hatalmas állatokat: az elefántot, a zsiráfot, a tigrist és természetesen az oroszlánt. Utóbbiról csak annyit tudott, hogy ő az állatok királya. Ettől a gondolattól borzongani kezdett – nagy dolog ám egyszer csak megismerni a királyt!

Vasárnap délután nyakába vette a várost, és izgalommal telve megérkezett  a cirkusz bejáratához. A porondon az elefántok épp befejezték a műsorukat: egyikük labdát dobált az ormányával, a másik két lábon állt és integetett a hatalmas mellső lábával.
Balut a kíváncsisága a porond mögé vezette, ahol sötét volt és kicsit hűvös is. Óriási ketreceket látott ott, melyek üresek voltak, egyet kivéve. Ebben a ketrecben egy hatalmas oroszlán pihent. Balu nem tudta, hogy oroszlánnal volt dolga, csak azt látta, hogy hasonlít rá az illető, csak kicsit... najó, sokkal nagyobb, mint ő. Tisztes távolságban megállt, majd megszólította a szunyókáló szőrcsomót:
- Szia! Alszol? – kérdezte kissé bátortalanul.
A nagymacska lassan felemelte a fejét, körülnézett, de nem látott senkit.
- Itt vagyok lent – szólt ismét Balu, már kissé bátrabban.
Az oroszlán lenézett, meglátta az aprócska cicát a ketrecétől pár méterre, és kivillantotta éles fogait.
Balu azonban nem mozdult. Leo nem hitt a szemének, így hát mordult is hozzá egyet, de olyan hangosat, hogy a porondon gyakorló két kutyus megremegett ijedtében. De Balu még most sem rezzent.
- Mi van veled kiskomám? Hát nem félsz tőlem? – kérdezte a hatalmas oroszlán.
- Nem én! Hiszen olyan vagy mint én, csak kicsit nagyobb! – válaszolta vidáman a cica.
Az oroszlánt meglepte a kiscica bátorsága és kedvessége.
- Mit keresel itt, és egyáltalán mit akarsz tőlem? – kérdezte kissé rosszkedvűen Leo, mert így hívták az oroszlánt.
- Még sosem láttam cirkuszt, sem nagy állatokat, eljöttem hát megnézni. Te ki vagy? – kérdezte a cica.
- Jajjj nekem, megint egy kíváncsiskodó – horkant fel az oroszlán – nem mindegy az neked, hogy én ki vagyok?
- Már hogy lenne mindegy? Szép vagy és hatalmas, szeretném tudni ki vagy!
- Oroszlán vagyok, és most nagyon rosszkedvű is, hagyj békén kiskomám! – mondta Leo és összegömbölyödött, a fejét a lábára hajtotta.
De Balu nem nyughatott:
- Te vagy az állatok királya? – kérdezte izgatottan – Hiszen akkor az én királyom is vagy, hajbókolnom kell előtted!
- Nem kell, csak menj már innen! – válaszolta Leo – aludni akarok!
- Éjszaka aludj, ne most! Mesélj nekem, mesélj, milyen élete van az én királyomnak! – ugrándozott Balu.

-          Sanyarú drága barátom, sanyarú. - válaszolta, és felkászálódott. – Mindenki fél tőlem. Ha kinyitom  a számat, még jobban. Van, aki rögtön puskát is fog rám, ha meglát. Hát milyen élet lehetne ez? Nézd meg milyen nagy vagyok, és ijesztő, persze, hogy mindenki fél tőlem! Simogatást sem kapok soha.  - mondta szomorúan Leo.
- Ez nem igaz! Hiszen én sem félek! Közelebb menjek, hogy bebizonyítsam? – kérdezte lelkendezve Balu.
- Ám legyen, gyere. Nem bántalak, megígérem – válaszolt Leo beletörődően.
Balu egészen a ketrecig ment, mikor a két cirkuszi kiskutya a porond mögé érkezett. Annyira megijedtek, hogy egy hang sem jött ki a torkukon. Csak nézték tétlenül, ahogy a cica besétál az oroszlán barlangjába....pontosabban a ketrecébe.
Balu odament Leo mellé, és odadörgölőzött a lábához. Leónak annyira jól esett a bizalom, hogy könnyezni kezdett, de gyorsan el is fojtotta. Mégsem láthatják a hatalmas oroszlánt sírni!

Néhány perc múlva már arról beszéltek vígan, hogy mivel lepik meg az aznap esti közönséget. Kitaláltak egy új produkciót, amit azon nyomban meg is beszéltek a porondmesterrel, aki kissé kételkedve ugyan, de nagy örömmel fogadta. A fellépésig volt még néhány óra, elpróbálták párszor az attrakciót, és izgatottan várták az estét.

A cirkusz hamarosan kinyitotta kapuit, és a nézőtér gyorsan megtelt. Balu és Leo egymás mellett toporgott a porond mögött, mikor végre ők következtek. Leo a szájában vitte be az aprócska cicát, aki amennyire csak tudott, mosolygott a nézőkre, akik máris tapsolni kezdtek. A hangulat csak fokozódott, mikor a porondra készített tányérból elkezdtek tejet lefetyelni. Majd leültek egymás mellé, mancsukkal megtörölték a bajuszukat, és elégedetten tisztálkodni kezdtek. Mindent egyszerre, pontosan ugyanúgy csináltak! A produkció csúcspontjaként Balu felmászott egy emelvényre, amely épp akkora volt, hogy farkasszemet nézhetett Leo-val. Mancsával megsimogatta Leo fejét, aki csukott szemmel élvezte a simogatást. Majd Balu nyávogott egyet, mire az az oroszlán úgy tett, mintha megijedt volna, és behúzott farokkal leszaladt a porondról. Balu elégedetten sétált le az emelvényről, hátra a porond mögé. Ott aztán egymás nyakába ugrottak – pontosabban Balu ugrott Leo nyakába, és megölelték egymást. Így sétáltak vissza a porondra, és hajoltak meg az állva tapsoló, ujjongó nézők előtt.

Leo boldog volt, hogy egyszer végre nem féltek tőle, sőt, igazán szerethető és kényeztethető nagymacska válhatott belőle. Baluval örök barátságot kötöttek, és még sokáig emlegették életük legfantasztikusabb produkcióját.