Kedvenc Szafari mesém

Hippó kalandjai

Vágnerné Petrás Éva: Hippó kalandjai

 

Élt egyszer Afrikában, egy nagy, kék tóban egy kis víziló, úgy hívták Hippó. A kis víziló minden nap sokat úszott, finom gyümölcsöket evett, és mikor elfáradt, leheveredett a partra és álmodozva nézte a felette elúszó felhőket.

Elképzelte, hogy van egy másik hely, ahol finomabbak a gyümölcsök, nagyobbak a fák és kevesebb az a fránya légy, amiktől vakarózott...

Vágnerné Petrás Éva: Hippó kalandjai

Élt egyszer Afrikában, egy nagy, kék tóban egy kis víziló, úgy hívták Hippó. A kis víziló minden nap sokat úszott, finom gyümölcsöket evett, és mikor elfáradt, leheveredett a partra és álmodozva nézte a felette elúszó felhőket.

Elképzelte, hogy van egy másik hely, ahol finomabbak a gyümölcsök, nagyobbak a fák és kevesebb az a fránya légy, amiktől vakarózott.

Ahogy heverészett, észre sem vette, hogy a hátára egy kismadár szállt. A madárka csőre kék is volt, zöld is volt, a háta fekete, a farka csíkos, és érdeklődve figyelte a kis vízilovat. Félénk volt, de annyira szeretett volna egy játszópajtást, hogy egyszer csak megszólította:

- Szervusz, kis víziló! Engem Tukinak hívnak. Volna kedved velem játszani? – hadarta elegy szusszal a színes csőrű kis tukán.

- Szervusz Tuki! Kedvem volna, de még azt sem tudom, hogy te milyen csodabogár vagy? Mi vagy te? Hát neked két lábad van? – kérdezte Hippó, aki eddig még csak olyan állatot látott, amelynek négy lába van.

- Madár vagyok! Két lábacskám van, és látod? Két szárnyacskám, hogy ide-oda reppenhessek! – mutogatta szárnyait a madárka. Látod, milyen könnyedén szállok egyik helyről a másikra? – és ezzel felröppent egy alacsonyabban lógó ágra, pont a víziló feje fölé.

- De jó neked! Így biztosan sok szép helyre eljutsz! – elmélkedett Hippó, s forgatta a fejét utána, hogy megtalálja a kismadarat.

- Bizony ám! A szél szárnyán szállok, és csuda klassz helyeket láttam már! – örvendezett Tuki.

Több se kellett Hippónak! Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, megkérdezi a kismadártól, lenne-e kedve egy utazáshoz.

- Képzeld Tuki, én arra gondoltam, hogy elutazom valahova, ahol még nem jártam azelőtt. Velem tartanál? – kérdezte bátran a kis víziló.

Gondolhatjátok, majd ki ugrott a tollaiból Tuki, annyira boldog volt, hogy őt útitársnak választják egy nagy kalandhoz! Ajánlott is egy hatalmas erdőt, ahol még egy tó is van.Így hát felkerekedett az immár két jó barát, és együtt vágtak neki az útnak.

Ahogy mentek, mendegéltek, jobban mondva, egyikük bandukolt, a másik szálldogált, egyszer csak elérkeztek egy útelágazáshoz. Tanakodtak, merre menjenek tovább, Tuki sem volt egészen biztos benne. Végül úgy határoztak, feldobnak egy követ, és amelyik úthoz közelebb esik le, arra folytatják az útjukat. Balra indultak hát tovább, de nem mentek sokáig, mikor Tuki hirtelen felkiáltott és izgatottan repdesni kezdett Hippó körül.

- Jaj, egy félelmetes, nagy szörnyeteg fekszik épp az út kellős közepén! Álljunk meg, különben baj lesz! – rikoltotta. De Hippó nem volt ijedős víziló, és nagy bátran tovább bandukolt az úton, mire elérkezett egy nagy kőhöz.

- Tuki, te tényleg nagyon félős vagy! – kacagott Hippó. Ez csak egy kő, nem bánt senkit! – ekkor a kő hirtelen megmozdult, és fejét a kis víziló felé fordította!

- Még hogy én kő vagyok! – méltatlankodott a krokodil, mert biz’ ő egy krokodilgyerek volt. Mindenki elkerül engem, senki sem akar velem játszani! – sóhajtott nagyot Krokó.

- Mi nem félünk tőled!– nyugtatta meg Hippó, és bátorítóan Tukira pillantott. A madárka összeszedte minden bátorságát, s közelebb reppent, de arra azért figyelt, hogy Hippó közte és a nagy „kő” között legyen. Biztos, ami biztos.

Aztán Hippó elmesélte Krokónak, hogy mit terveznek, és megkérdezte újonnan szerzett kis barátját is, hogy nem lenne-e kedve velük tartani. Mit ne mondjak, Tuki nem éppen repdesett az örömtől, de kénytelen kelletlen belátta, hogy elhamarkodottan ítélkezett. Krokó nem tűnt barátságtalannak, így talán valami jó is kisülhet a dologból, gondolta.

Hárman folytatták az útjukat, és útközben sok érdekes dolgot megtudtak egymásról. Krokó például nagyon szerette a fagylaltot, bár anyukája nem lelkesedett az ötletért, hogy sok gombócot egyen, hátha megfájdul a torka. Azt viszont csak új barátainak árulta el, hogy titokban el szokott egy-egy gombócot nyalni a folyami fagyisnál. Tuki meg egyszer annyi gyümölcsöt evett, hogy egész álló nap csak lógott egy ágról és majd’ kipukkadt. Hippó történetén pedig a többiek nagyot kacagtak! Egyszer beleült egy gyümölcsbe, ami ráragadt a lábára, sehogy sem akart lejönni. Viszont a gyümölcs annyira édes illatot árasztott, hogy odacsalt pár darazsat. Hippó ijedtében, nehogy megcsípjék, a tóhoz vágtatott és nagy csobbanással elmerült benne – de a fürdőnadrágja a nagy lendülettől leesett és a víz tetején tovaúszott. Krokó és Tuki annyira nevetett ezen, hogy észre sem vették, megérkeztek egy csodaszép, mélykék színű tóhoz.

A fák lombjai körbeölelték a tavat, mely fölött apró színes kismadarak röpködtek, és megannyi, ezüstösen csillogó halacska ugrándozott a víz felszínén. A fákról gyümölcsfüzérek lógtak, bódító édes illatuk elszédítette a három jó barátot.

- Ez az a hely, ami nekünk kell! – kiáltott fel Hippó, és hatalmasat csobbant a vízben. Tuki vidáman repkedett körbe-körbe, Krokó pedig békésen leheveredett a vízparton.

- Ilyen helyről álmodoztam! És két új barátom is lett az út végére! Ennél jobb nem is történhetett volna! – Hippó ezzel boldogan alámerült a habokban.

Legutóbbi hírek
Fizetési megoldások: