A szavanna zenéje

Fülöpné Csikász Katalin: A szavanna zenéje

Forró, augusztus végi nyár volt. Égetően perzselt a nap. A szavannán minden
mozdulatlan és bágyadt volt. Az akáciák tövében álmosan nyújtózott el a kis zsiráf.
- Unatkozom. Amióta kikerültünk az állatkertből semmi érdekes nem történt. Nem ismerünk senkit és nincsenek itt a barátaim. Nagyon hiányoznak! - mondta anyukájának.
- Pedig ez az igazi otthonunk. Itt végre nincs az a bámészkodás, ami a városban volt. Az állandó rivaldafény, a mutogatás, a pózolás. Jaj, én nagyon nem szerettem.
- De legalább biztonságosabb volt – szólalt meg mély hangján zsiráfpapa és közelebb sétált családjához. Alig észrevehetően intett csak fejével a tó felé. A felesége minden rezdülését ismerte már, most is tudta, hogy a férje a fűben meglapuló oroszlánra gondol. De mióta megszületett a fiuk, megtanulták, hogy nem szabad riadalmat kelteniük.
- Menjünk el kirándulni legalább. Én nem bírom ezt a lustálkodást. Szeretem a pezsgést, én állatkerti zsiráf vagyok! -nyafogott tovább.
- Drágám! Apukáddal muszáj leszednünk a leveleket, mert most még sok nedvesség van bennük, ha elmulasztjuk, estére már ehetetlenek lesznek. De ha szeretnéd, menj egyedül és ismerd meg a többi állatot a környéken.
- Tényleg? Elmehetek? Tudom – tudom a kerítésen túl már nem merészkedek.
- Tudod, itt a szavannán nincs kerítés -mosolygott magában a zsiráfmama -, de látod messze azt a sok akáciát? No, azon túl már nem szabad mennünk. Érted?
- Jaj, mami ez olyan izgalmas! Felderítő leszek! Kalandor! A szavanna Indiana Jones–a. Azzal el sem köszönve szedte vékony lábait az ismeretlen felé.
Eleinte szalad, ahogy a lába bírta, de hamar rájött, hogy így nagyon hamar elfárad ebben a melegben, ezért lassított tempóján. Egyszer csak furcsa hangra lett figyelmes. Körülnézett, de senkit sem látott. Aztán megint hallotta. Forgatta a fejét, de megint semmi.
- Te meg mit művelsz? Miért tekergeted a nyakad? -kérdezte egy éppen arra legelő antilop.
- Nem hallod ezt a susogást? Te adtad ki ezt a hangot?
- Még hogy én!? Na, de ilyet! Milyen zsiráf vagy te, aki nem ismered a szél hangját a szavannán!? Minden állat kedvenc zenéje ez. Nézd, ahogy lágyan ringatóznak a fűszálak! Így muzsikálnak, látod? De nekem most mennem kell, mert a csorda nem vár meg. Hallgasd csak, hogyan adjuk a dobolást a szél zenéjéhez! Azzal fordult egyet az antilop és már szaladt is furcsa ugrálással a társai után. A kis zsiráf becsukta a szemét és fülelt. Igaza volt az antilopnak, tényleg dobszó volt a patáik földet érintése. Hallott zenét az állatkertben,
de ez a szavannai valahogy más volt. Teljesen megbabonázta. És, ahogy csukva tartotta a szemét újabb hangot vélt kihallani belőle. Ez nagyon halk volt, de ritmusos. Mintha kapargatnának valamit. Körülnézett és egy fát pillantott meg maga mellett. Apró hangyák igyekeztek fel a fa törzsén, visszafele levelet cipelve a hátukon. Ahogy meneteltek apró lábaikkal adtak ki szerény kis hangot a fa kérgén, amit meghallott a kis zsiráf. Hangyákat
látott már az állatkertben is, de még sohasem hallotta meg őket. A látogatók zsivaja elnyomta a hangjukat.

Ahogy tovább sétált egyre figyelmesebb lett. Észrevette az égen szálló madarakat, a levelek között rejtőző pici majmokat, a kövek között sütkérező gyíkokat. Fülében hallotta a szavanna muzsikáját, érezte a száraz fű illatát és látta, amint a felhők árnyéka kergetőzik a földön. Hogyan lehetséges mindez? Elvarázsolta és magába fogadta ez a sík vidék.
Élvezte, ahogy a szeme a végtelenbe lát és nem ütközik akadályba. Beleszippantott a levegőbe. Soha nem érzett illatok csiklandozták meg az orrát. Egyszeriben megérezte, itthon van. Ide tartozik.
Nem sietett hazafelé. Minden percét ki akarta élvezni ennek a felismert csodának.
Zsiráfmama már messziről látta őt hazafelé jönni. Elébe sietett.
- Mit csinált az én kis felderítőm? - kérdezte nyakával hozzá simulva kicsinyéhez.
- Koncerten voltam és csodás volt -válaszolta a kis zsiráf.
Anyukája hagyta, hadd menjen egyedül vissza a fához, ahol letelepedtek. Megérezte, hogy most új élményeivel egyedül szeretne maradni a fia. Ekkor a férje lépett oda hozzá.
-Virgonc csemeténkkel meg mi történt? Mitől lett ilyen álmodozó? - érdeklődött feleségétől.
-Azt hiszem szavannai zsiráf vált belőle.