Kedvenc Szafari mesém

Lujza és a kis kendő

Buri Zsuzsanna: Lujza és a kis kendő

 

Lujza, a kis zsiráf egy gyönyörű állatkertben élt mamájával. Kicsit szomorú volt, mert nem rég költöztették át őket erre a tágasabb lakhelyre. A régi helyét nagyon szerette, mert ott sok barátja volt, s azért is, mert oda született...

Buri Zsuzsanna: Lujza és a kis kendő 

 

Lujza, a kis zsiráf egy gyönyörű állatkertben élt mamájával. Kicsit szomorú volt, mert nem rég költöztették át őket erre a tágasabb lakhelyre. A régi helyét nagyon szerette, mert ott sok barátja volt, s azért is, mert oda született. Az állatkert nagyon látogatott volt, nap mint nap rengeteg kis gyerek fordult meg ott, mégsem érezte jól magát.
    A mai nap viszont másképpen indult. Lujza sokat álmodott régi helyéről, az ottani barátokról, s elképzelte, milyen szuper lenne, ha valaki nem csak úgy elmenne mellette, s a kerítésen csak úgy érdektelenül átdobná a zoocsemegét. Szeretett volna beszélgetni, egy simogatást egy kis baráttól. Ebbe az ábrándba annyira belemerült a kis zsiráf, hogy a nagy orrlógatás közepette észre sem vette, hogy épp előtte áll egy kislány fülig érő szájjal, csillogó tekintettel. A kislány megszólította:
Mi a neved kis zsiráf? – kérdezte hangosan.
Lujza a nevem – válaszolta gyorsan – és a tiéd kislány?
Az én nevem Katica és Te vagy a kedvencem!
Lujza nem hitt a fülének. Van olyan kisember, akit ő érdekli? Érdekli? Ráadásul a kedvence?
Lujza, miért lógatod az orrod? A mamámmal sokat járunk ide, a zsiráfok miatt, de még sosem láttalak, sőt, ilyen szomorú zsiráfot sem láttam még.
Igen, az meglehet. Nem rég költöztünk ide a mamámmal, mert itt több a hely, viszont a barátom annál kevesebb.
Én szívesen leszek a barátod. – mondta Katica lelkesen.
Rengeteget beszélgettek, az egész napot együtt töltötték, s csak egy kerítés választotta el őket, semmi más. Katica odafordult a mamájához, aki közeli padon olvasott:
Mama, mi lenne, ha Lujzának adnám a kendőmet? – kérdezte olyan lelkesedéssel, mintha most talált volna fel valamit.
Kislányom, nem hiszem, hogy Lujza gondozója megengedné, megkérdezzük, de kérlek, ne éld bele magad.
Katica és a mamája az igazgatóhoz siettek. Az igazgató az ötletet meghallgatva elgondolkozott:
Mit gondolsz Katica, Lujza ettől jobban érezné magát? Nem jó az állatkertnek, hogy ha a látogatók szomorú állatokat látnak. Ha azt mondod igen, máris intézkedünk.
Igen bácsi, Lujzát megismerve, csak barátokra vágyik és törődésre. A kendő emlékeztető lenne, hogy nincs oka szomorkodásra.
Katica és az anyukája visszasiettek a ketrechez, ahol már várta is őket egy gondozó egy létrával. A kislány felmászott rá, s Lujza nyakába kötötte a piros kendőjét, majd szorosan magához ölelte új barátját, s a fülébe súgta:
Sosem leszel egyedül!
Katica megígérte Lujzának, hogy sokszor meglátogatja. Az igazgató pedig megkérte Katicát, hogyha az állatkert bármely lakója kicsit is szomorú lenne, ő vidítsa fel kedves bájával, vidám mosolyával.
    Eltelt egy hét, s Katica újra az állatkertben volt. Örömmel látta, hogy kis barátja már nem szomorkodik, sőt, nyakában már nem csak az ő kendőcskéje van, hanem számtalan gyerek, színes kendője sorakozik hosszú nyakán.

Legutóbbi hírek
Fizetési megoldások: