Patai Annamária: Hová lettek a foltok?
Messze, messze Afrika fás szavannáin élte boldog mindennapjait Lampi a zsiráf. Mindenki őt dicsérte gyönyörű sárga bőre és a rajta lévő csodás foltok miatt, ilyenkor büszkén kihúzta magát és még a nyaka is jobban kinyúlt közben. Így teltek-múltak a napok, boldog elégedettségben.
Egyik reggel, ébredés után, mikor inni tért a tóhoz szörnyű dolgot vett észre magán, eltűnt róla az összes folt, mind egytől-egyig. Szegény rémületében, tőle szokatlan gyorsasággal, csak oda-vissza rohangált, majd pihegve a földre rogyott.
-„Mitévő legyek, mihez kezdjek!?”- gondolta magában- „Mindenki ki fog nevetni és csúfolódni fognak rajtam, ha meglátnak így!”- szomorkodott.
Elhatározta, hogy tanácsot kér magától a szavannák királyától, Berilltől az oroszlántól. Útközben sok állattal összetalálkozott, akik kíváncsian kérdezték tőle mi történt a foltjaival. Szegény Lampi csak zavartan válaszolgatott nekik. Végül megérkezett Berillhez, aki éppen a fűben heverészett, elégedetten nyalogatva mancsait.
Lampi elpanaszolta neki a vele történteket, Berill rezzenéstelen arccal hallgatta végig, majd ezt válaszolta neki:
- Nos, ami engem illet, legalább ezentúl nem hordod olyan fenn az orrod!- mondta a király. De ha, annyira zavar akkor keresd meg Tikit a tokót, ezeket az ügyeket ő szokta intézni. (Ami azt illeti, Berill mindig mindenkit hozzá küldött.)
Mit tehetett hát Lampi, elment Tikihez a tokóhoz, azt remélve, ő talán már tud segíteni rajta.
Meg is érkezett, itt újból elmondta, hogy mi is történt vele, Tiki nyugodtan végighallgatta őt. Gondolkodott kicsit, majd szemüvegét néha megigazítva csőrén beleolvasott pár könyvébe, végül így válaszolt:
- Úgy gondolom magától nem tűnhettek el azok a foltok, nem találok rá sehol ilyen esetet,inkább valaki ellophatta őket!
- Na de ki és miért kellettek neki az én foltjaim, hiszen mindenki rájuk ismerne?!- kérdezte idegesen Lampi.
- Nem tudom, de Zorka a zebra múltkor panaszkodott, hogy unja már a csíkjait, talán keressük meg és kérdezzük meg tud e valamit a foltjaidról! –javasolta Tiki és felröppent Lampi hátára.
- Rendben!- mondta Lampi még mindig szomorúan és elindultak.
Meg is találták Zorkát a zebrát, aki a messzi távolba révedve merengett épp valamin. Odamentek hozzá és üdvözlés után Tiki rögtön rá is tért a lényegre:
- Mond csak Zorka, tudsz valamit Lampi foltjairól? Ugyanis ma reggelre eltűntek!
Zorka meglepetten nézett rájuk és ezt válaszolta:
- Én? Semmit! Ó, milyen kár azokért a csodás foltokért!
Majd újból a távolba révedve így folytatta:
- Éppen azon gondolkodtam, hogy ezután nem keresztbe fogom hordani a csíkjaimat, hanem hosszában. Sokkal karcsúbbnak fogok úgy látszani, akár egy gazella.
Tiki felhúzta a szemöldökét és azt gondolta magéban, „Milyen bolond ez a Dorka!”, majd mivel úgy vélte semmi köze az esethez elköszöntek tőle.
- Vajon ki tudta észrevétlenül lelopni a foltokat? Ki lehet olyan ügyes?- kérdezte hangosan, inkább csak magának feltéve a kérdést Tiki, Lampi közben tanácstalanul nézett rá.
Tiki gondolkodott egy kis ideig, majd hangosan felkiáltott:
- Keressük meg Oszit, a majmot!
Lampi megadóan elindult Oszi lakhelye felé, bár egyáltalán nem értette, hogy egy majomnak mi szüksége lenne foltokra, ha csak meg nem akarta tréfálni őt.
Megérkeztek Oszihoz, aki éppen jókedvűen himbálózott egy faágon, szinte ügyet sem vetve a közeledőkre. Lampi és Tiki üdvözölte, Oszi a fáról köszönt le nekik hanyagul.
- Oszi! Nem tudod véletlenül hová tűntek a foltjaimat?–tette fel azonnal a kérdést Lampi.
- Talán azt hiszed én loptam el őket? Minek az nekem?! –kérdezett egyből vissza Oszi.
- Válaszolj! Jártál nem olyan rég Lampi környékén? – kérdezte Tiki, közben gyanúsan méregetve őt.
-A tónál voltam inni, de felé nem jártam –mondta még mindig az ágon himbálózva, közben a bundájából kihullott egy levél egyenesen Tiki elé, aki felvette azt.
- Szerintem pedig ott jártál, ez a levél olyan fáról származik, ami csak Lampi otthonánál nő! – mondta már némileg mérgesen Tiki.
- Na és ha én tettem! Már úgysincs nálam, és különben is, jó móka volt! – felelte nevetve Oszi
Nevettében úgy rázkódott az ágon, hogy az végül letört, Oszi a földre zuhant és egy hatalmas púp nőtt a fejére.
- Nos, úgy gondolom ezt megérdemelted! –mondta most már elégedett hangon Tiki.
- És most mond el, kinek adtad Lampi foltjait!
Oszi sértődötten ült sajgó fejjel, devégül keresztbe tett karral felemelt orral azt válaszolta:
- Én ugyan nem árulkodom, csak annyit mondok, keresgéljetek a tónál! – majd felállt és hátat fordított nekik.
Lampi és Tiki a tóhoz mentek, törték a fejüket hol is keressék itt a foltokat. Megpillantották Verát, a vízilót, akinek éppen a fejét emelte ki a vízből.
- Talán kérdezzük meg Verát! Hiszen Ő mindig itt van, talán tud valamit. –javasolta Tiki és elindultak felé.
- Szia Vera,láttad itt kora reggel Oszit a majmot? –kérdezte Tiki
- Ma reggel? Nem is tudom, olyan sokszor jár erre! –válaszolta kissé meghökkenve Vera.
Közben Kázmér a krokodil észrevétlenül Vera mögé úszott és jókorát harapott termetes hátsójába. Vera a fájdalmában és ijedtében szinte kiugrott a vízből és ekkor megpillantották rajta Lampi foltjait. Mindketten csodálkozva néztek rá és kérdőre vonták.
- Én kértem meg Oszit, hogy lopja el a foltokat, mert Ödön a férjem mindig annyira dicsérte őket. Én csak Ödönnek akartam így tetszeni – mondta pityeregve és szégyenkezve Vera.
Lampi és Tiki megsajnálták szegény Verát, megvigasztalták, mondták neki, hogy Ő így különleges, ahogy van és a szavannán nincs még egy hozzá hasonló. Vera mikor megnyugodott visszaadta Lampi foltjait és bocsánatot kért tőle és mivel kezdett beesteledni mindenki hazatért saját otthonába.
Lampia későbbiekben, tanulva az esetből már nem emelte olyan magasra az orrát mikor dicsérték gyönyörű foltjait, hanem szerényen megköszönte azt.
