Cikkeink

Háttal utaztatás

Amerikai gyermekorvosok azt ajánlják, hogy a szülők a kisgyerekeket az eddig javasolt 1 éves kor helyett 2 éves korig a menetiránynak háttal helyezzék el az autóban.

Szakemberek arra a statisztikára hivatkoznak, mely szerint a menetiránynak háttal elhelyezkedő ülésben utazó egyéves kor körüli gyermekek ötször kevesebb sérülést szenvedtek el.

 

Ennek oka a gyermekek anatómiai felépítése: a kicsiknek nagyobb a feje és rövidebb a nyaka, így menetiránnyal szemben utazva egy ütközés erejétől akár gerincvelői sérülést is szerezhetnek.

Egyes szakértők arra hivatkozva is érvelnek a gyermekek első ülésen való szállítása mellett, hogy úgy a szülők jobban tudnak kontaktust tartani a kicsikkel, megnyugtathatják, adhatnak neki vizet, játékot.

Szomorú tény, de sok baleset abból fakad, hogy a szülő menet közben hátra hajolva felveszi a leejtett játékot, és eközben nem figyel a forgalomra, vagy csak egy kézzel fogja a kormányt és oldalra sodródik az autó.

 

hattal

 

A frontális ütközéses (60-80 km/h melletti) közlekedési balesetekben az elől utazó szülők túlélték a balesetet, míg a hátul utazó gyermekek életüket vesztették.

A baleset rekonstrukciós számítások eredményeként megállapították, hogy az elől utazóknál kisebb terhelés mutatkozik.

A fiatalok (14 év alattiak) az első ülésen jobban védettek, mint a hátsó ülésen, ha előírt gyermekülést használnak és a biztonsági övet bekapcsolják. Az adatok alapján egyértelmű, hogy a gyerekek a gyerekülésben védettebbek, mintha csak övet használnának.

A hátsó üléseken utazó felnőttek és gyerekek egy súlyos balesetnél (50 km/h-s sebesség felett) egyaránt súlyosabban sérülnek, mint az első ülésen ülők.

 

hattal

 

A hazai személyi sérüléssel járó baleseteknél általánosságban elmondható, hogy ha gyermek sérül a balesetben, őket sokkal súlyosabban érinti, sokkal súlyosabb sérüléseket szenvednek el, mint a felnőttek.

Legutóbbi hírek
Fizetési megoldások: