Cikkeink

Császármetszés vagy természetes szülés?

Világviszonylatban, így Magyarországon is egyre nagyobb arányban segítjük császármetszéssel világra gyermekeinket.

Sok tényező vezet a műtétek számának növekedéséhez, csak egyik, és talán nem is a legjelentősebb oka, hogy egyre későbbi életkorra tolódik az első gyerekszülés, ami több szövődményhez vezet.

Egyes kórházakban már a kismama kérésére is végeznek császármetszést, külföldi magánklinikákon már a 70 százalék körüli császármetszés-gyakoriság sem ritka.



Tévhit például, hogy a császármetszés "simább ügy", mint a hüvelyi szülés.
A műtétet követően ugyanis 12 óráig vízszintes fekvés javasolt. A kismama ezt követően is több fájdalomra, lassabb felépülésre számíthat. Nem "csak egy császármetszés"-ről van szó tehát, hanem nagy hasi műtétről. A beavatkozás után általában a második-harmadik nap helyett csak a negyedik-ötödik napon indul be a tejelválasztás.

A császármetszések egy részét anyai, másik részét magzati veszélyállapotok elhárítására végzik, de egyes esetekben az is előfordul, hogy mind az anyát, mind a magzatot veszély fenyegeti. Ma már igen sokszor a veszélyhelyzetek megelőzése érdekében tervezett császármetszésre kerül sor, ennek javallata lehet anyai, például az anya egyes betegségei, a méhen végzett korábbi műtétek vagy a szülőcsatornában lévő szülési akadályok.

Ma már lehetőség van sokkal kevesebb fájdalom árán is természetes úton világra hozni gyermekeinket az epidurális érzéstelenítés, EDA segítségével - megfontolandó a választása.
Meglehetősen egyéni, hogy a szülési fájdalmak, vagy a műtét utáni fájdalmak a nagyobbak, ezt csak az ítélheti meg igazán, aki mindkét úton hozott világra gyermeket.

Egészséges nőknél a megfelelően végigkísért, természetes úton történő szülés biztonságosabb mind a kismama, mind születendő gyermeke számára, és életre szóló közös élményt nyújt.

Legutóbbi hírek
Fizetési megoldások: